Szeptemberben nyílt meg a Balaton-Bakony Kocka Klub LEGO-gyűjteményének kiállítása Zircen. A megnyitó óta a területek fele átrendezésre került, így hát épp itt volt az ideje, hogy újra felmenjünk a Reguly Antal Múzeum padlásának játékbirodalmába.
A LEGO-tárlatnak vannak olyan elemei, amelyek jobban látszanak, így például a vikingek és a Perzsia hercege rész. Új területek is érkeztek: rögtön bal oldalon kapott helyet a Duplo asztal indítható kisvonattal, versenypályával és hercegnő-kastéllyal. Piramis felfedezését tekinthetjük meg és megnézhetjük a Sfinx-et. A kis Ferrari polcukon is elhelyeztek pár érdekességet. Már látható Exo-force, Jurassic Word és Ninjago is. Az Endor dioráma és a nagy StarWars űrhajók egy hónapig voltak Zircen. Minden hónapban vannak változások. – Mivel januárban is új anyag érkezik, lesznek olyan területek, amiket már csak decemberben láthatnak a vendégeink – mondta el érdeklődésünkre Pallagi László klubtag, akivel gyakran találkozhatunk a kiállításon.
A hercegnő-kastély. Érdekessége, hogy a lányfiguráknak a LEGO-tól szokatlan módon babahajuk van
Érdemes tehát ellátogatni a két ünnep közötti időszakban is a LEGO-kiállításra, sőt december 24-én is nyitva lesznek 10.00-től 13.00 óráig. Jó alkalom lehet ez a pár óra a Jézuskának is arra, hogy megérkezzen az ajándékkal és elhelyezze a karácsonyfa alá. A Rákóczi téren a korcsolyapálya is nyitva lesz ebben az időszakban, tehát akár össze is lehet kötni a látvány és a mozgás élményét. December 27. és december 30. között 12.00 és 16.00 óra között lehet megtekinteni a kiállítást, januártól újra csak szombatonként lesz látogatható a gyűjtemény 10.00 és 17.00 óra között. Pallagi László ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy előre egyeztetett időpontokban hétköznap is tudnak látogatókat fogadni, elsősorban csoportokat. Érdemes érdeklődni a plakáton megadott telefonszámon.
Szent Este napján is várjuk önöket 10.00 és 13.00 óra között, hangolódjanak velünk az ünnepre!
Csoportokat is fogadnak előre egyeztetett időpontban. Érdemes tehát buszba ülni, és eljönni Zircre!
A LEGO-kiállítás mellett egy építőszoba is kialakításra került a múzeum egyik földszinti helyiségében. Jelenleg két szakkör is működik a Balaton-Bakony Kocka Klub szervezésében, csütörtökönként 15.30 és 16.45 között LEGO Mindstorms robotokat programoznak és építenek, pénteken 15.30-tól 16.45-ig építőszakkör van. Itt elsősorban készletek építésével foglalkoznak, de csináltak már nagy vonatpályákat, Harry Potter aranyerdőt, töltöttek fel terepasztalt autókkal, emberkékkel – tudtuk meg Pallagi Lászlótól, aki kiemeli, hogy nagyon jó dolgokat építenek a gyerekek. Jellemzően alapkockák vannak, ami jobban használja a képzeletet. Mellette egy távirányítós vonatot ki is lehet próbálni.Amikor nyitva vannak, mindig van a földszinten építőszoba.
Ha csütörtök, akkor Mindstorms robotokat programoznak és építenek a LEGO-szakkörön
Miközben építenek és alkotnak a gyerekek, egy távirányítós vonat kipróbálására is van lehetőségük
Fotók: Dalmadi-Honyecz Edina
Cikk: Kelemen Gábor