– Istennek a bátorsága, hogy emberként született a Földre, adjon nekünk is bátorságot. Azt az értéket, azt az igazságot, amelyet gyermeke által ebbe a világba hozott, merjük felvállalni, ne csak kimondani, hanem megélni is.
Dékány Árpád Sixtus apát mondta ezt karácsonyi köszöntőjében, advent utolsó vasárnapjának előestéjén. Hangsúlyozta: mindaz, amit az Isten tett és tesz a mai napig életünkben, a világban, a történelemben, nem azt a célt szolgálja, hogy bármit is bizonyítson. Minket, a teremtményeit akar gondviselő szeretettel körülvenni, nekünk pedig szükségünk van rá.
„Karácsony ünnepe nem esemény, nem alkalom, és nem is ünnep, hanem a megajándékozottságunknak az örömünnepe, és kell, hogy kihasson minden egyes napunkra. Adjunk hálát azért a bátorságért, amit Isten bemutatott és felmutatott nekünk, és ezzel a bátor szeretettel szeressük egymást” – fogalmazott az apát. Ha ezt a keresztény életstílust, a cselekvő szeretetet meg tudjuk valósítani, fényt hozunk a világba – tette hozzá. Végül azt kívánta, hogy a cselekvő szeretet hozzon fényt a családok, városunk, országunk és Európa életébe.
Sixtus apát karácsonyi gondolatait hallgatják az óriás adventi koszorú köré gyűlő emberek
Szakos Csaba evangélikus lelkész János evangéliuma harmadik fejezetének tizenhatodik verséből mondott igét, majd apát úr meggyújtotta a negyedik gyertyát az óriás adventi koszorún.
A „Mindenki Karácsonyán” egyre több volt a betöltött tér, változatos programmal várták a szervezők az érdeklődőket. Az apátsági díszudvarban zirci közösségek karácsonyi süteményekkel, kürtőskaláccsal, forró teával és forralt borral kínálták a látogatókat. Az előadások sorát a hittanos gyerekek betlehemes játéka nyitotta meg a Gobelin-teremben, majd Dávid Roland énekes műsora következett a Rákóczi téri Diákfórumnál Sisak Dániel tűzzsonglőr közreműködésével. A hat órai szentmisét követően a közelmúltban alakult Bakony Hangja Színjátszó Csoport Wass Albert: „Magyar karácsony az égben” című történetét vitte színre az apátsági templomban.
Zenés látványshow a főtéren
Zirci karácsony a téren, "Magyar karácsony az égben"
A főtéren korcsolyapálya és egy kis karácsonyi vásár is színesítette a programot, a zirciek karácsonyát.
Kelemen Gábor